(Veresi Krónika, 2021. november, 29. oldal)
Jól kezdték a veresi vívók a 2021/2022-es szezont. Az első szeptemberi kadét válogató Magyar Kupa versenyen Nagy Nándor, a 100 fő feletti mezőnyben az előkelő 5. helyezést érte el. Nándor az erős, néhány külföldi versenyző részvételével nemzetközinek mondható mezőnyben végig magabiztosan, veretlenül jutott el a 4 közé jutást eldöntő asszóig. Ebben a negyeddöntőben változatosan alakult az eredmény a mérkőzés során,de közvetlenül a vége előtt Nándinak sikerült 2 tusos előnyre szert tenni és 14-12-es állásnál 1 tusra volt a biztos dobogós helyezéstől. A befejezés azonban nem sikerült, az ellenfelének sikerült fordítania, így meg kellett elégedni az 5. helyezéssel. A többi versenyzőnk is jól kezdte az évet, tudásuknak megfelelően végeztek a mezőnyben.
Szeptemberben Magyarországon rendeztek egy komoly, nemzetközi veterán párbajtőr versenyt, amelyen Szakmáry Sándor az 50+ kategóriában a szintén döntős 7. helyezést szerezte meg.
Október 9-én, új helyszínen, de a korábbi profi színvonalon került megrendezésre a XIII. Versegyház Kupa párbajtőr verseny. Sajnos a COVID következtében a korábbinál enyhébb, de mégis fennálló korlátozások miatt még nem tért vissza a 100 fő feletti induló létszám, de így is népes mezőny vágott neki a versenynek az új városi sportcsarnokban. Az indulók szinte mindegyike dicsérte városunk új sportlétesítményét és nagyszerű versenyen vettek részt a Veresegyházra látogató hölgyek és urak.
A női párbajtőr versenyben egy fiatal veresi kislány, Boros Aisa érte el a legjobb eredményt. Hetedik helyezésének megszerzése során idősebbeket és korosztályának vívóit egyaránt legyőzte, de végül a negyeddöntőben vereséget szenvedett.
A férfi mezőnyben a győztesnek járó kupa Veresegyházon maradt, mivel Nagy Nándor veretlenül zárta a napot és a kupa mellett az aranyérem is az ő nyakába került. A nyolcas döntőben sokszor rendkívül szoros asszókban is Nándor volt biztosabb és nem engedte ki a győzelmet a kezéből. A döntőben egy rutinos és magasan képzett vívó ellen is végig a kezében tartva a mérkőzést, biztosan nyerte az asszót, a szépszámú közönség támogatásával. Bátyja, Nagy Balázs, aki idén ősszel kezdte Budapesten az egyetemi tanulmányait, így lényegesen kevesebb edzésen tud részt venni, a 7. helyezést szerezte meg. Balázs a korábban megszerzett rutinjának köszönhetően sokáig ott volt az öccse nyomában, de végül a négy közé nem sikerült beverekednie magát, így a testvérek közötti mérkőzés a döntőben nem tudott megvalósulni. Hasonlóan egy másik érdekes asszónak az esélye is fennállt, mégpedig egy apa-fia mérkőzés jöhetett volna létre, amennyiben Szakmáry Sándor és Szakmáry Nándor megnyeri a legjobb nyolc közé vívott asszóját, de ez egyik esetben sem sikerült.
Nemcsak a vívásban vizsgáztak jól a veresi vívók, hanem a verseny lebonyolításában (zsűrizésben, szervezésben) is mindenki tudása legjavát nyújtva vett részt. Köszönet érte minden veresi vívónak és a segítő szülőknek.
Szakmáry Sándor és Nagy Nándor • Belgrád EFC 2021. 10. 23.
A szezon első versenyein elért jó eredményeknek köszönhetően Nagy Nándor október 23-án lehetőséget kapott egy komoly nemzetközi versenyen szerepelni Belgrádban. A közel 200 vívós mezőnyből Nándor jó eredménnyel lépett tovább a csoport mérkőzések után, majd a táblán először egy katari, majd két román vívót legyőzve jutott a legjobb 16 közé. A nyolcas döntőért vívott csatában sajnos a török vívó vitte be az utolsó találatot pedig a vívóidő lejárta előtt még Nándor vezetett 2 tussal, de az ellenfelének sikerült az utolsó másodpercekben kiegyenlítenie, majd a ráadás 1 percben a török vívó volt a kedvezményezett. Az így megszerzett 13. helyezés rendkívül jó eredménynek számít.
Szeptember második felétől új, igen népes kezdő csoport alakult, akik heti 3 alkalommal a Kucsa Tamás Sportcsarnokban kialakított vívóteremben sajátíthatják el a vívás alapjait. A csatlakozásra folyamatosan van lehetőség. Információkért hívják bátran a 20 267 2627-as telefonszámot.
Szakmáry Sándor