VVSK

Veresegyházi Vívás

Felnőtt kezdő vívó tanfolyam indul 2022 szeptemberben!

3 percnyi olvasnivaló

(Veresi Krónika, 2017. július, 23. oldal)

Az utolsó tanítási napot követően kezdődtek meg az utánpótlás vívók országos bajnokságai. Egyéni- és csapatversenyekben minden eddiginél nagyobb létszámban vettek részt a vívó gyermekek. Négy korosztályban közel 700 párbajtőröző leány és fiú mérte össze a tudását a balatonfüredi sportcsarnokban. A korosztályok változása miatt az idén nem számíthattunk a tavalyi bravúros szereplésre, de idén is helytálltak a veresi vívók. 20 egyéni indulónk mellett 5 csapattal vettünk részt a napi küzdelmekben. A sokszor meleg és zsúfolt csarnokban ezúttal a nagyobb egyesületek vívói voltak eredményesebbek. Dobogós helyezést az idén nem sikerült elérnünk, de számos jó teljesítményt láthattunk a pástokon, amelyek végül értékes helyezéseket eredményeztek.

Balázs Bence és Nagy Balázs teljesítménye kiemelhető. Ők csak egy hajszállal maradtak le a döntőről, illetve a csapatversenyek során ők voltak a húzó emberek. Többen voltak, akik sokat fejlődve az előző szezonban, már az élmezőnyt fenyegetik és komoly ellenfeleket legyőzve menetelnek versenyről versenyre.


A diákolimpián ezüstérmes legfiatalabb csapat balról-jobbra: Balázs Bence, Rabóczki Márton, Szajkovits Bence, Lugossy Dávid
A diákolimpián ezüstérmes legfiatalabb csapat balról-jobbra: Balázs Bence, Rabóczki Márton, Szajkovits Bence, Lugossy Dávid

Sinka Gáspár, Varga Labóczki Vazul, Szajkovits Ádám mind a gyermek, mind az újonc korosztályban egyre több győzelmet arat. Nagy Nándor az előző években a törpici korosztályban szerzett bronz és ezüstérem után, elsőéves gyermek korcsoportos vívóként csak a legjobb 16-ig jutott. A csapatversenyen az előző négy fiú a 22 csapat közül a 7. helyen végzett számos nagyobb fővárosi egyesületet megelőzve.

A törpici korcsoportot többnyire a diákolimpián 2. helyezést elérő csapat tagjai képviselték, ahol Balázs Bence az utolsó pillanatokig vezetett a döntő fontosságú asszójában, de ezúttal az ellenfele 7-9-ről fordítva 10-9-re győzött, így Bencének a 11. helyezés jutott. A legnagyobb izgalmakat a törpici fiúk csapatküzdelmei hozták, ahol a négy közé kerülésért a már említett Balázs Bence, Neuspiller Dávid, Rabóczki Márton és a 2008-as születésű Szajkovits Bence a sokkal esélyesebb MTK ellen óriási hajrát produkálva 35-36-ra, egyetlen tussal maradt alul. Végül szintén nagy csatában a Budapesti Honvéd csapatát legyőzve sikerült a 7. helyezést megszerezniük.

Törpici lányoknál két öttusázó leány (Kovács Enikő és Szabó Galiba Noémi) képviselte a veresi vívókat, és derekasan helytállva a középmezőnyben tudtak végezni. Tavalyi bajnokunk, Nagy Balázs a 100 főt meghaladó serdülő fiú mezőnyben, veretlen csoportkör után csak a 9. helyezést tudta megszerezni. Bús Bertalan és Szabó András is értékes győzelmeket aratva fejezték be az idei bajnokságot. Legutoljára a serdülő leányok léptek a pástokra, ahol a Gonda Réka, Kálózi Anna és Zsótér Lilla alkotta hármas mindent megtett a jó eredményért. Az egyéni eredmény tekintetében Lilla lépett előre legjobban. Csapatban a leányok a nagyobb egyesületektől egy kicsit lemaradva, a nyolcadik helyen végeztek.

Szokásainkhoz híven idén is augusztus végén kezdjük meg a felkészülést a következő szezonra, melyet egy általános kondicionáló, nyílt edzőtáborral teszünk meg augusztus 25-30. között. Minden érdeklődőt szívesen várunk, vívó alapképzettség nem szükséges!

Érdeklődés: Szakmáry Sándor
20 665 3374 vagy s.szakmary@t-online.hu

Friss hírek

Kategóriák

Rólunk

Veresi vívás